.. szerintem ezt nem kell magyaráznom ☺ mindenkinek, aki "nem volt jó".. ☺
live. laugh. love.
my heart only scrapt without you. ♥
2016. február 16., kedd
Eltelt az idő először lassan, majd gyorsabban. Én is
változtam. Máshogy érzek, másként élek. Amit elítéltem kipróbáltam, akit
utáltam megszerettem, mi egykor fontos volt mára lényegtelen. Akiket lenéztem
most tisztelem, amit eldobtam, azt már felveszem. Kik haverok voltak mára
idegenek, kik barátok azok most is azok.
Az emberi testben száztrillió sejt van. És az én testem minden egyes sejtje szeret téged. A sejtjeink sorban elhalnak, és újak születnek helyettük, nekem pedig minden egyes sejtem még jobban szeret, mint a régiek. Ezért szeretlek minden áldott napon jobban, mint egy nappal korábban. Ez tudományos tény. Miután meghalok, elégetik a testemet, a hamvaimat magával viszi a szél, és szétteríti a földön, ott leszek a fákban és a csillagokban. Akkor majd mindenki, aki belélegzi azt a levegőt, látja az abból a földből növő virágokat, vagy felnéz azokra a csillagokra, emlékezni fog rád, és szeretni fog téged, mert én annyira szeretlek.
Azt hiszem… az igaz, igaz szerelem soha nem múlik el.
Akkor sem, ha évek teltek el, ha jöttek más szerelmek,
és akkor sem, ha két ember egymástól több ezer kilométerre éli napjait,
és régóta nem tud egymásról.
Azt hiszem, van olyan szerelem, amelynek véget vetünk,
de valójában soha, soha nem lesz vége…
Egy darabig gondolatainkban időzik,
szellemként kísért bármerre megyünk, bárhova nézünk,
míg egy nap, lassan elszenderedik.
Elalszik.
Szunnyad.
Talán vár.
Várja a beteljesülést, ami lehet, hogy soha nem jön el.
Hirtelen nem találjuk, azt gondoljuk, túl vagyunk rajta,
kigyógyultunk, aztán… elég csak megéreznünk egy illatot.
Csak egy illatot, ami mindent felkavar.
Felrémlik egy hang, egy tekintet, egy emlék.
Hirtelen visszazuhanunk a múltba, régi önmagadba.
Egy déjá vu érzés durván hatalmába kerít.
A szerelem álmosan nyújtózkodni kezd,
s ha nem ringatjuk vissza, lassan kinyílnak szemei.
Felébred.
Makacsul követni kezdi lépteinket,
s a körforgás lassan újra mozgásba lendül,
mi pedig kétségbeesetten altatódalt dúdolunk.
Azt hiszem, az igaz szerelem, ha nem is teljesül be soha,
mindig bennünk marad, olykor észrevétlenül megbújva,
mély álomba zuhanva, olykor mindent elárasztva, mindent…
elragadva.
2012. szeptember 7., péntek
Azt hiszem, a legjelentősebb döntés, amit napról napra hozni tudok, az az általam megválasztott hozzáállás. Ez sokkal fontosabb, mint múltam, a taníttatásom, a gazdagságom, sikereim vagy kudarcaim, a hírnév vagy a fájdalom, hogy mások mit gondolnak, vagy mondanak rólam, a körülményeimről, a pozíciómról. A hozzáállás visz előre, vagy bénítja meg a fejlődésemet. Egyedül ez szítja a szenvedélyem, vagy ostromolja a reményem..
2012. július 3., kedd
2012. június 17., vasárnap
Kértem Istentől erőt, hogy újra fel tudjak állni...
kaptam súlyt a vállamra, megtanultam mászni..
Kértem időt, hogy ne törhessék össze a szívem,
kaptam több fájdalmat, ezáltal megerősödtem..
Kértem barátokat, akiknek a vállára borulhatok,
kaptam ellenségeket.. már nem fájnak a pofonok.
Kértem hitet, hogy bízni tudjak újra az emberekben,
kaptam még több csalódást, megváltozott az életem..
Kértem, hogy teljesüljenek a féltve őrzött álmaim,
kaptam akadályt, bátor lettem, vezetnek a vágyaim..
Már tudom, hogy mindent azért kapok az Élettől,
hogy próbára tegyen.. ki tudok-e mászni a gödörből..
Megerősít a fájdalom.. a könnyektől lettem az aki vagyok,
őszintén élem az életem.. s míg élek, ez az ember maradok..
voltak kedvenc napjaim, de volt egy igazán fontos nap. voltak kedvenc csókjaim, de volt egy ami a legédesebb volt. voltak kedvenc öleléseim, de van egy ami melegebb bármelyiknél. voltak kedvenc pillantásaim, de van egy szempár, ami örökre megigézett. vannak kedvenc embereim, de van egy, akihez minden emlékezetes kötődik.. ♥
2012. június 15., péntek
2012. március 26., hétfő
Fogalmam sincs mi vár rám, és mit tartogat számomra az élet. Nem tudom, hol leszek 10 év múlva, és egyáltalán képes leszek - e talpom maradni az évek során. Nem vagyok biztos semmiben, kivéve egy dologban. Bárhova is sodorjon az élet, és bárhol is legyek, azt biztosan tudom, hogy veled akarok lenni..! <3
2012. február 9., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)