Szakítás idézetek

 

Mikor egyedül vagyok, azt kívánom bárcsak te keresnél telefonon, Azt mondanád; vissza akarsz kapni engem - de sohasem hívsz és én annyira bolondnak érzem magam..

Csak akkor jövünk rá, hogy valaki milyen fontos volt nekünk, mikor elveszítettük..

Így válunk el, bár lehetett volna valahogy jobban,
Így válunk el, mert szavakban nincs, mi a lelkemben van,
Így válunk el, s ha így történt így van jól,
Így válunk el, de nézz vissza néha, értsd meg, hogy csak rólunk szólt..

Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen,
Úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem,
Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen,
Úgy engedj el, hited ne lássam térden,
s mindig a hősöm leszel..

mindig azt a számot hallgatni, amit ő mutatott. azt a parfümöt fújni magadra, amit ő szeretett. és várni, örökké várni. ez a szerelem.

Még mindig mosolyog rám. Még mindig beszélünk. Még mindig szeretem. Tudom, hogy ő is tudja és én is tudom, hogy ő nem akar úgy engem, mint én őt. Amikor rámosolygok, egy világ dől össze bennem, mert nem lehetek mellette, nem lehetek a szívében… csak a gondolatai halvány fényében.

csak még egyszer láthassam,
csak még egyszer érinthessem,
csak még egyszer vesszünk el egymás tekintetében,
csak még egyszer fonódjanak össze ujjaink,
csak még egyszer ölelhessem!
Csak még egyszer.. utoljára!

Egy nap, valaki megfogja köszönni neked, hogy elengedtél..

A képek némák, nem beszélnek, de az emlékek örökre benned és bennem élnek!

Ne szólj, menj, nehogy sírni láss...

A könny, mint a láng, úgy ég,

ne félj, nem te vagy a hibás!

Csak álom volt, túl szép...

Élni kell, úgy búcsúzom,

te élj csak boldogan,

hisz nézd, a perc rohan...

Élni kell, de nélküled hogyan?

nem baj, menj csak vele, de amikor a tököd tele van vele, akkor ne hozzám gyere..

Azt mondják, aki szeret, visszatér. NEM! aki szeret, sose hagy el.

a szerelem, amely igaz volt, igaz is marad... nem múlik el, örökké fáj, lelked mélyén megmarad...

Ha valakit igazán szerettél,

ha valakit el is feledtél,

ha valakire már nem is pazarolsz szót,

ha elfelejted hogy vele jó is volt...

Ha egy kicsit is fontos lettél volna neki, 

nem hagyta volna hogy ennyit kelljen miatta szenvedni...

 
Fáj minden pillanat, amit nélküled kell töltenem, csak egy gyenge mondat vigasztal: egyedül jobb nekem...

Korábban azt hittem, a bármi minden esetben jobb a semminél. Ma már tudom, hogy a semmi néha jobb.

Azt hittem, meg tudom adni a lehetőséget neked, hogy nélkülem élj, azt hittem, kibírom, hogy elmenjek melletted nap mint nap, hogy csak köszönjek, és abban a „sziában” ne halld meg a kétségbeesett kiáltást: ne engedd, hogy továbbmenjek.

van a múlt, a jelen, a jövő, meg a rád elbaszott idő. :/

Pedig érted meghalnék mindig, ha tudnám, hogy volna mért. Tegnap sírtam, ma sírok, és sírni fogok a holnapért...

Akárhogy is történt, akármennyi hazugság is volt benne, egy biztos volt, hogy én szerettelek. Így aztán teljesen elfelejteni soha nem foglak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem jutsz néha-néha még az eszembe, de azt sem mondhatom, hogy nem bántam meg. Akárhányszor eszembe jutsz elalvás előtt, azt kívánom, bár soha nem találkoztunk volna.

Kétségtelen, hogy a legfájdalmasabb dolog, ha összetörik a szíved. Olyan, mintha az összes bordád eltört volna: a kívülállók ezt nem látják, de mindig fáj, amikor levegőt veszel..


Tudod, mi a legrosszabb abban, ha összetörik a szíved? Az, hogy nem emlékszel már többé arra, milyen szép és jó volt minden azelőtt..
 

Semmi sem fáj jobban, mint rájönni, hogy ő jelentett neked mindent, de Te nem jelentettél neki semmit.

 

Úgy sajnálom, hogy mindennek vége miköztünk, és már soha többé nem fogunk találkozni. De ugye azért szép emlékünk maradt egymásról? Nekem mindig te maradsz az egyetlen fiú, akit tulajdonképpen szerettem, de én biztos nem sokat jelentettem a számodra.
 
Mint egy eltérített járat, amin bomba robban.. úgy öltél meg bennem minden vágyat, semmi nem fájt ennél jobban..!

Nem tudom, hogy kezdhetném el, ha minden szó fáj. És nem értem miért engedtelek el, mikor mindig itt voltál.

Láttam távolodó alakját és éreztem a könnycseppet lecsorogni az arcomon. Azzal hitegettem magam, hogy így jobb lesz... De közben ketté tört szívem...



Hogy újra légy, csak egy szó kellene - s olyan szó nincs..

Az az igazság, hogy most te hagytál itt az úton, sírva, félve, magyarázat nélkül, s vissza se néztél, csak mentél tovább. Én néztem, ahogy mész előre az úton, nem szóltam utánad, nem kértem, hogy állj meg, egyszerűen néztem, ahogy végleg eltűnsz az utamról. És én csak ülök itt, és várok, és mindennap új reményt szül a szívembe, hogy talán még látlak, talán visszatérsz...

Ég veled, sírtam, de a búcsúszó elveszítette az értelmét, hiszen a kimondott szavakat hamarosan elmossa a feledés.

A szívemnek vagy egy kicsi, de nagyon lényeges darabja, amelyet talán nem látok többé. Nem látok mert elvitted magaddal és vissza többé nem hozod...

Megy az idő. Túl gyorsan megy. Csak Én maradok itt. Csak Én nem tudok tovább lépni. Csak Én nem tudok a jelenben élni. Csak Én nem tudom hátrahagyni a múltat. Csak Én nem tudlak elfelejteni. Csak Én nem..

Attól hogy már nem szeret, a világ, világ marad.. az égbolt, égbolt marad, a nevetés, nevetés marad.. csak ezek nekem már semmit nem jelentenek. mert én, már nem én vagyok..

Magadhoz szorítasz valamit, amit már rég elveszítettél.

Csak azután tehetünk meg bármit, miután már mindent elveszítettünk..

Tipikus emberi hiba. Mikor a miénk, akkor nem becsüljük. Bezzeg, mikor elveszítjük, azonnal rájövünk, hogy mekkora hibát követtünk el, s vesztesége komoly nyomokat hagy bennünk.. akár egy életre..

Mintha egy kést döftek volna belém, úgy éreztem, mikor kiléptél az életemből,

de nem számít mi jön még: soha nem fogsz többé sírni látni...

Pont, pont, pont... a történet végtelen. csak három pötty a levélben aztán ég veled..

A sok véletlen mondat, ami kicsúszott és meghatott, a romokból felkapott pár tegnapot, boldoggá tett és elhagyott...