A szívem ismét vérzik, te sebezted meg, 

a többiek is érzik, látják ott a heg.
Kardoddal leszúrtál, elforgattad körbe,
ismét darabokra zúztál, már zuhanok a földre.
Szívem, mint egy tükör, mit összetör az ember, 

apró darabokra tör, s összeállni nem mer.
Fél az újabb csalódástól, fél, hogy ismét megszűnik,
menekülne a valóságtól, s egyszer csak eltűnik...
Elfut, messze a semmibe, hol talán nyugalomra lel,
rejtőzik a természet elemeibe, s vándorútra kel!
Talán rátalál valaki, aki majd megőrzi,
kinek igazak a szavai, s majd félelmét is legyőzi!