.. szerintem ezt nem kell magyaráznom ☺ mindenkinek, aki "nem volt jó".. ☺

Eltelt az idő először lassan, majd gyorsabban. Én is változtam. Máshogy érzek, másként élek. Amit elítéltem kipróbáltam, akit utáltam megszerettem, mi egykor fontos volt mára lényegtelen. Akiket lenéztem most tisztelem, amit eldobtam, azt már felveszem. Kik haverok voltak mára idegenek, kik barátok azok most is azok. 

Az emberi testben száztrillió sejt van. És az én testem minden egyes sejtje szeret téged. A sejtjeink sorban elhalnak, és újak születnek helyettük, nekem pedig minden egyes sejtem még jobban szeret, mint a régiek. Ezért szeretlek minden áldott napon jobban, mint egy nappal korábban. Ez tudományos tény. Miután meghalok, elégetik a testemet, a hamvaimat magával viszi a szél, és szétteríti a földön, ott leszek a fákban és a csillagokban. Akkor majd mindenki, aki belélegzi azt a levegőt, látja az abból a földből növő virágokat, vagy felnéz azokra a csillagokra, emlékezni fog rád, és szeretni fog téged, mert én annyira szeretlek.

Azt hiszem… az igaz, igaz szerelem soha nem múlik el. 

Akkor sem, ha évek teltek el, ha jöttek más szerelmek, 

és akkor sem, ha két ember egymástól több ezer kilométerre éli napjait, 

és régóta nem tud egymásról.

Azt hiszem, van olyan szerelem, amelynek véget vetünk, 

de valójában soha, soha nem lesz vége… 

Egy darabig gondolatainkban időzik, 

szellemként kísért bármerre megyünk, bárhova nézünk, 

míg egy nap, lassan elszenderedik. 

Elalszik. 

Szunnyad. 

Talán vár. 

Várja a beteljesülést, ami lehet, hogy soha nem jön el.

Hirtelen nem találjuk, azt gondoljuk, túl vagyunk rajta, 

kigyógyultunk, aztán… elég csak megéreznünk egy illatot. 

Csak egy illatot, ami mindent felkavar. 

Felrémlik egy hang, egy tekintet, egy emlék. 

Hirtelen visszazuhanunk a múltba, régi önmagadba. 

Egy déjá vu érzés durván hatalmába kerít. 

A szerelem álmosan nyújtózkodni kezd, 

s ha nem ringatjuk vissza, lassan kinyílnak szemei. 

Felébred. 

Makacsul követni kezdi lépteinket, 

s a körforgás lassan újra mozgásba lendül, 

mi pedig kétségbeesetten altatódalt dúdolunk.

Azt hiszem, az igaz szerelem, ha nem is teljesül be soha, 

mindig bennünk marad, olykor észrevétlenül megbújva, 

mély álomba zuhanva, olykor mindent elárasztva, mindent… 

elragadva.